„Uaaau! Wiaaa! Wieee!”

Andrea Gregušová: Gréta

Ének a tiszta sós vízről

Ezt a könyvet először egy könyves börzén láttam, már nem is tudom, hogy csak katalógusban-e vagy kézbe is lehetett venni, de az biztos, hogy el voltam ájulva: mennyire szép! Gréta, az éneklő bálnakisasszony, aki egyik nap arra ébred: úgy berekedt, hogy egy hang sem jön ki a torkán. Milyen hatalmas kép! Csodálatos és hátborzongató. Ahogy ott sétálgattam a könyvek között, arra gondoltam: kizárt, hogy ez a könyv ne jelenjen meg magyarul is. Úgy is lett: még ugyanabban az évben itt termett, hála a Csirimojónak! Azóta már millió helyen találkozhatunk vele: irodalmi fesztiválokon és öko webshopokban egyformán. Úgy látszik, valami égetően fontosról tud úgy szólni és képet alkotni, hogy az nagyon könnyen a kedvencünké válik. Ha kezetekbe veszitek a finom színezésű, mégis karakteres formavilágú könyvet, rajta a nagy piros betűkkel: Gréta, megértitek, miért lett a szlovák Andrea Gregušová és az ukrán Nastia Sleptsová könyve ennyire népszerű.

A bálna hatalmas állat. Zavarba ejtően nagy. A tengerek, óceánok szelíd hatalmát a legerőteljesebben szimbolizálja. Nastia Sleptsovának sikerült óriási tereket teremtenie a könyv lapjain: akár három bálna – egy dédmama és két unoka, mellettük egy delfin, egy rája, egy polip, egy narvál, egy cápa és sok kishal, sőt még maga a Nap is elfér egy oldalpáron. A hatalmasság, ahogy a bálnáknál is, könnyed bájjal és szelídséggel párosul. A történetben is megjelenik ez a fajta kettősség: az elbeszélésben sok türelem és megértés tükröződik, sok-sok kedvesség lakik, de ettől még a könyv értékvállalása megingathatatlan. Az állatok megbetegedésének és gyógyulásának történetét a szöveg és a képek úgy mesélik el, mint ahogy épp a tenger is beszél: egyszerre simogatóan és mindent elsöprő erővel. Itt valami nagyon fontosról van szó! Gréta nem fog többé énekelni, ha nem öblögetheti ki a torkát tiszta sós vízzel! A teknősgyerekek súlyosan megbetegszenek, ha még egyszer zacskót kapnak be medúza helyett! A tengeri angolna súlyos kialvatlansága miatt veszti el életerejét, ha a hajók nem hagyják végre csendben pihenni! Hát nem értitek? – kérdi csendben a könyv? A mi szennyünk teszi tönkre boldog életüket a víz alatt! Dehogynem, minden olvasó érti. Gréta koncertjei többek szimpla fellépésnél:

A tenger csordultig telik zenével. Ritmusosan ring és morajlik. Még a napocska is Gréta énekét csodálja. Izzó fülét minden szombaton a víztükörre tapasztja, hogy hallhassa. Egyre jobban belehajol a tengerbe, nehogy lemaradjon valamiről, míg végül teljesen alámerül.

Először, mikor szóba hozza a dédimama bálna, hogy a doktor nénihez kellene mennie Grétának, elgondolkodhatunk, vajon ki is lehet az a doktor néni. Pár oldalon át még találgathatunk, aztán megjelenik a rajzok közt egy törékeny női búvár figura. Az ő szemei olyan fáradtak, ő az, aki szünet nélkül, rendületlenül fogadja az újabb és újabb megbetegedett állatokat. Egy ember. Gregušová ezt nem ragozza túl: igen, egy ember. Az állatok úgy döntenek, hogy egy éjszaka alatt kitakarítják a tengert (igen, az állatok), s emiatt aztán másnap alig lehet kikötni a szigeten, ahová a sok szörnyű hulladékot kirakodták. Embert legközelebb a kikötni kívánó hajón látunk, aztán találkozunk a plédjüknek helyet nem találó strandolókkal is. Ők is emberek. Ennyi embert látunk a képeken. Többet nem. Látunk egy teherhajót és ezernyi konzervdobozt, drótot, műanyagcafatot, flaskát és vasat. Nem látjuk azt, ki dobta el őket. Csak a doktornőt látjuk, akiről tudjuk, hogy éjt nappallá téve dolgozik, hogy csillapítsa a tengerlakók fájdalmas betegségeit és látunk pár embert, akik nem tudnak gyönyörködni a tenger szépségében, pedig talán azért érkeztek. Látjuk a jót és látjuk a nyitott helyzetet. Eldobom? Nem dobom? Összeszedem? Nem szedem? Rá se rántok? Törődöm vele? Vajon máskor is megtörténik a csoda, és az állatok kitakarítanak helyettünk?

Kiráz a hideg a szégyenalapú moralizálástól, a „túl korai” bűntudatkeltéstől, de viszolygok a rengeteg oktató füzettől, videótól, workshoptól is, amelyek csak úgy funkcionálisan akarnak működtetni benned egy reflexet, minden szélesebb kontextusba való belemerítkezés nélkül. Ilyen történetekre van szükség, mint Gregušováé, ahol a könyvet olvasva önkéntelenül felébred benned a vágy és a felismerés: Grétának énekelnie kell.

A Csirimojónál hamarosan megjelenik a szerző új könyve a városi galambokról, a Szvetozár!