Ahogyan egyre gyorsabban gurulnak a hónapok, úgy ovisaink és iskolásaink érzelmei is egyre szélesebb skálán mozognak. De hogyan segítsük őket a bennük gomolygó érzések kiismerésében? Ezekkel a könyvekkel biztosan!
A világ egyik legnagyobb csodája, amikor egy történet ránk talál, s aztán nem hagy el soha. Azzal a csodával pedig igazán nem számol senki, hogy egy történetben olyan erős varázsige lakhat, hogy egyszerre képes elbűvölni egy négy évest és egy negyvenévest. Ha pedig a kettő esetleg egyszerre történik – mármint a fenti két világ csodája, akkor ott kövek fognak mozdulni. Valamerre.
Zsigeri az északi irodalom lírai prózájáért való rajongásom, talán azért, mert a hétköznapi életet átjáró egzisztenciális csodaélmények rövidebb-hosszabb történetei olyan kivételes közvetlenséggel szólalnak meg ezeken a tájakon. Ha pedig igazi kulturális csemegére akadok köztük, elragadtatásomban mindenkinek erről beszélek.
Ha éreztétek már valaha otthon magatokat valahol – leginkább egy házban, esetleg annak kertjében, akkor azonnal tudni fogjátok, mi minden történik Rofusz Kinga kicsiny hősének lelkében, amikor egyszer csak el kell költöznie onnan, ahol eddig otthon volt.
Az előbb egy kedves barátomnak írtam levelet; beleírtam azt is, hogy épp egy olyan könyvről írok ajánlót, amelyben a kisfiúnak van egy tigris barátja, aki mindenféle pácból kihúzza őt, legyen az a pác szomorúság, aggodalom, túl sok gondolkodástól való bezizzenés, féltékenység vagy szimplán lustaság. A levél végére az is odakerült, hogy mindenkinek egy ilyen tigrist kívánok, mert azért ez jól jön minden körülmények között.
Azonnal elbűvölt. Ez volt az első „igazi”, nagyos könyvem és az első „igazi” olvasásélményem – az a libabőrös fajta, a mélyen magába szippantó, amikor mellékszállá válnak a hétköznapok és valósággá a képzelet. Később volt még ilyen, de nem sok; csak a legnagyobb történetektől kapjuk ezt a kiváltságot.
Azt gondolnánk, hogy ha van olyan könyv a magyar gyerekirodalomban, amelyet biztosan olvasott és betéve tudott csaknem mindenki gyerekkorában, az a Négyszögletű Kerek Erdő. Mikkamakka és a furcsa erdőben tanyázó kis társaság mégiscsak egy olyan közös kulturális referencia, amely éppúgy hozzátartozik gyerekkori élményeinkhez, mint a Leó jégkrém és a gömbmászókás játszótér. Ehhez képest viszonylag gyakran szembesülök azzal, hogy sokan nem ismerik – vagy már elfelejtették – magát a teljes könyvet. Részletek, benyomások, Mikkamakka persze megvannak, az egész könyv mégis sokszor az újdonság erejével hat a szülőkre is.
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki – Azt akarod mondani –
Hősök, vagy amit akartok Barangolunk tovább kedvenc skandináv könyveink között,
Kamaszmonológok diskurzusa Már a címének is megörültem. Annyira láttam magam
