Amit aztán ebből – a fantasy műfajához képest – kisléptékű keretből kihoz a szerző, az egy sodróan fordulatos, élő, roppant szórakoztató, és folyamatos reflexiókra késztető meseszőttes. Valami más, mint amit megszoktunk.
Azonnal elbűvölt. Ez volt az első „igazi”, nagyos könyvem és az első „igazi” olvasásélményem – az a libabőrös fajta, a mélyen magába szippantó, amikor mellékszállá válnak a hétköznapok és valósággá a képzelet. Később volt még ilyen, de nem sok; csak a legnagyobb történetektől kapjuk ezt a kiváltságot.
Nem tudok más olyan kortárs ifjúsági regényről, amely ilyen szelídséggel és alázattal venne kézbe valami hazait, valami közöset, amit mindannyian ismerünk, amihez mindannyian kötődünk. Nyulász Péter nem kiszippogatja a Balaton csodáját, hanem miután belekortyolt vizébe, nekünk is odakínálja a csanakot.
Mielőtt útra kelünk kell, hogy legyen valami, ami elindít. Mindenkinek másra van szüksége: valaki korábbi, elveszett életéből szeretne megőrizni valamit és azért indul, hogy azt megmentse, valakit a szerelem lobbant akkora lángra, hogy nincs az a sűrű erdő, amin át ne kelne, hogy szíve választottját viszontlássa, van, aki rabságból menekül, hogy megtalálja az igaz szerelmet és van, aki meghalni indul oda, ahol született. Hogy az végül út merre vezet, ki tudja?
