Zsigeri az északi irodalom lírai prózájáért való rajongásom, talán azért, mert a hétköznapi életet átjáró egzisztenciális csodaélmények rövidebb-hosszabb történetei olyan kivételes közvetlenséggel szólalnak meg ezeken a tájakon. Ha pedig igazi kulturális csemegére akadok köztük, elragadtatásomban mindenkinek erről beszélek.
Az előbb egy kedves barátomnak írtam levelet; beleírtam azt is, hogy épp egy olyan könyvről írok ajánlót, amelyben a kisfiúnak van egy tigris barátja, aki mindenféle pácból kihúzza őt, legyen az a pác szomorúság, aggodalom, túl sok gondolkodástól való bezizzenés, féltékenység vagy szimplán lustaság. A levél végére az is odakerült, hogy mindenkinek egy ilyen tigrist kívánok, mert azért ez jól jön minden körülmények között.
Egy vagy inkább több családi beszélgetés vezetett el minap A repülő osztályhoz. Rég indított meg elbeszélés úgy, ahogy most Kästner talán sokak emlékezetében karácsonyi történetként élő „meséje”. Egy percig hezitáltam csak, hogy megírhatom-e most az ajánlót, mert legbelül azt éreztem, hogy ez a történet ugyan arról szól, amit Karácsonykor ünneplünk, de nem véletlenül került most a kezembe, amikor a barátság érzéseihez, tapasztalatához fűződő könyveket gyűjtögetjük.
Négy remek sorozat a barátság erejéről.
Azonnal elbűvölt. Ez volt az első „igazi”, nagyos könyvem és az első „igazi” olvasásélményem – az a libabőrös fajta, a mélyen magába szippantó, amikor mellékszállá válnak a hétköznapok és valósággá a képzelet. Később volt még ilyen, de nem sok; csak a legnagyobb történetektől kapjuk ezt a kiváltságot.
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki – Azt akarod mondani –
Hősök, vagy amit akartok Barangolunk tovább kedvenc skandináv könyveink között,
