Már nem is fáj (papírszínház)

Ilyenkor nyáron mindenkivel történik valami. Sebek, horzsolások, bibik, látható és láthatatlan sérülések. Bárcsak mindent meg lehetne ragasztani! – tűnődik el nagymama egy törött váza darabjaival a kezében.

A valóságos vagy a jelképes sebek, amelyeket a bőrünkön vagy a lelkünk mélyén hordozunk, akkor is mesélnek, amikor már rég begyógyultak. A hegek – testünk, lelkünk emlékezetének részei – egyszerre hordozzák a sérülés és a gyógyulás emlékét, legyenek azok fájdalmasak vagy épp nagyon kedvesek. És ahogy minden töröttben ott az egész, ahogyan a törött váza is új életre kel, úgy leszünk mi is teljesek és szebbek a sebeink, kudarcaink, veszteségeink által.

A Hol készül a művészet? szerzőjének története a japán kincugi-technikát (hegek művészete) és annak filozófiáját idézi meg.