Kiskutya, nagykutya [antikvár]

„A nagy kutya a kút mellett állt. Odament hozzá a kis kutya. Ott álltak a falu mögött, az utolsó háznál. A nagy kút köve körül volt locsolva, ragyogott a víz.
– Hogyan lettél te nagy kutya? – kérdezte a kicsi.
– Hát… megnőttem.
A kicsi hátrahúzta a fejét, mintha gondolkodnék.
-És?
….
– Nem tudom…. Hagyni kell, hogy az ember úgy nőjön.
– Az ember?
– A …. kutyaember.
– Aha! – álmélkodott a kicsi. – Értem – mondta, de semmit sem értett az egészből…”

A kis kutya és nagy kutya barátságának históriája több, mint amit az irodalmi „kutyatörténetek” általában adni szoktak. Az író a tizenévesek érzelmi életének szinte teljes skáláját lekottázza ebben a könyvében, anélkül hogy frázisokba, prédikációkba vagy az erkölcsi példázatok ingoványaira tévedne. Látszólag semmi másról nincs szó, mint két együtt kóborló falusi kutya kalandjairól, valójában azonban a barátság legmélyebb, gyakran ellentmondásokkal teli tárnáit tárja fel az író.