Ha a világ rigó lenne

Amikor Róka úr kívánságára nekiláttam, hogy egy kicsit számba vegyem az 50-60-70 évvel ezelőtti magyar ifjúsági irodalom lírai örökségét, zavarba jöttem, mert persze azon nyomban itt termett előttem a költőkirály: Weöres Sándor. A költőt és költészetét időskálán látni és elhelyezni abszurdnak tűnik – annyiunk számára jelentik a költészet teljességét Weöres Sándor versei, annyira messze kimagaslanak a hömpölygő idő folyamából, hogy egészen eltörpülni látszik előttem annak a jelentősége, hogy mikor írta legszeretettebb verseit. Bár nyilvánvaló, hogy nem jelentéktelen tény pl. az, hogy a Bóbita című kötet az ötvenes évek kellős közepén jelent meg, vagy hogy a Gyümölcskosár című legelső gyerekverses kötete még 1946-ban, a kényszerű szünet előtt, egy éppen újra fellendülő időszakban került az akkori olvasókhoz. A versek olyannyira túlélték, vagyis olyannyira túlszárnyalták ezeket az időket, hogy már alig látszik, honnan indultak. Itt vannak velünk és kész, és itt voltak minden köztes évtizedben. Egy részük még szabadságban, másik részük már egy-egy buborékban íródott, majd mind átszüremlettek egy újabb buborékba – ez mondjuk a 70-es évek buborékja, s aztán a rendszerváltozás után ezekből mind végre kiszabadultak, és azóta is itt világlanak felettünk: költőknek mércét, versolvasóknak fényességet adva.