A Tabán macskája

A Tabán – igen, ott, a budai vár lábánál, a Duna partján, a Gellért-hegy árnyékában – egykoron színes, vibráló kisváros volt egymáshoz tapasztott házakkal, görbe utcákkal. Egy tavaszi éjszakán a bécsi postakocsiról éppen ide pottyan egy fekete kismacska, akinek sürgősen otthonra van szüksége. Csakhogy a tabáni emberek meglehetősen babonásak, nem örülnek egy ilyen jövevénynek, ráadásul az öntudatos jószág olyan gazdát választ magának, aki sohasem akart macskát.

Mindezek ellenére egy cuki cicát, hiába alattomos dög néha, nem lehet nem szeretni. A fekete macska egyre több ember életét forgatja fel, osztja a jó szerencsét és a balszerencsét, besegít tétova szerelmeseknek, és még egy tűzvésztől is megmenti a Tabánt.

Persze az is lehet, hogy a fekete macska csak macskáskodik, viszi a szíve, a lába, meg az üres hasa, és a felfordulást az emberek csinálják körülötte.

„Mesét olvasni mindig jó. Hát még ha olyat olvas az ember, amiből megtudhatja, mit szól a budai Tabán népe, ha a postakocsiból közéjük hajítanak egy girhes macskakölyköt. A fekete kiskandúrnak sikerül behízelegnie magát egy kocsmároslány kegyeibe, úgyhogy nyert ügye van (az a rengeteg remek halfej, ugye), de mennyi kaland és küzdelem vár rá a girbegurba utcákban, hiányos fogsorú kerítések között! És ebben a mesében a Tabán igazi: tényleg ott folyik az Ördögárok, ott kell balra fordulni az Arany Kacsa utca felé, és kadarkát szüretelnek a Naphegyen. Nekem elhihetitek. Osonjatok bátran Százszorszép nyomába.” Saly Noémi