Míg hagyma hajt a földben

F. H. Burnett: A titkos kert

A mai napig, ha esik az eső és én mégis egy kertben találom magam, vagy ha csak meglátok egy magas téglafallal körülvett kertecskét, eszembe jut Burnett regénye: A titkos kert. Felnőttként olvastam, felnőttként is raktároztam el, mégis látom azt a bennem élő kislányt, aki a regény bűvöletében még felfokozottabb lelkesedéssel veti bele magát a kerti és kastélyos fantáziajátékokba. Millió kislányhoz hasonlóan én is gyakran játszottam a padlásszobámban, hogy egy hatalmas kastély egyik szobájának lakója vagyok, úgy, mint Mary, a regény egyik főhőse. Ez az őskép sokunk lelkében készít lenyomatokat, talán valakinek épp Burnett könyve révén.

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert

Mary Indiában cseperedett fel, de miután árva lett, nagybátyja yorkshire-i birtokán találta magát. A hatalmas birtok a rejtelmes kastéllyal mindaddig börtön a kislány számára, amíg véletlenségből fel nem fedezi a hatalmas park egy falakkal körülvett titkos részét, ahol a vörösbegyeken kívül csak Ben, a kertész fordul meg időnként, ő is észrevétlenül. A másik titok, amit felfedez, legalább ennyire titkos: megtalálja a hatalmas ház másik gyermek lakóját, a betegsége miatt bezárva élő Colint. Aztán a két titok szép lassan egybeforr.

– Délután visszajövök – mondta Mary, amint körülnézett új birodalmában. Úgy beszélt a fákhoz meg a rózsabokrokhoz, mintha értenék a szavát.
Azután fürgén átszaladt a füvön, kinyitotta a nehezen járó régi kaput, és kisurrant a borostyán alatt. Az arca piros lett, a szeme ragyogott, és olyan étvággyal evett, hogy Martha azt se tudta, hová legyen a gyönyörűségtől.
– Két szelet hús és két rizspuding! – álmélkodott. – Ej, no, édesanyám örülni fog, ha elmondom neki, mit csinált magából az ugrókötél!

Még hogy az ugrókötél! Dickon – Martha, a szolgáló kisöccse lesz Mary hivatalos játszótársa, aki minthogy a lápvidék sűrűjében nevelkedik és érzékenysége is megvan hozzá, kiváló segítője lesz a kastélylakó gyerekek felfedezéseinek.

A kis róka, meg a varjú éppen olyan boldog és elfoglalt volt, mint Mary és Dickon, a vörösbegy meg a párja pedig oda-vissza cikázott, mint a villám. A varjú időnként megsuhogtatta fekete szárnyát, és elcsapkodott a fák fölött a parkba. Valahányszor visszatért, leszállt Dickon mellé, és károgott, mintha kalandjairól számolt volna be. Dickon ilyenkor éppen úgy beszélgetett vele, mint a vörösbeggyel. Egyszer amikor Dickon nagyon elmerülten dolgozott, és nem válaszolt azonnal, Kormos a vállára szállt, és vaskos csőrével gyengéden megcsípte a fülét. Mikor Mary pihenni akart egy kicsit, Dickon letelepedett vele a fa alá, elővette tilinkóját, és a halk különös füttyögetésre két kíváncsi mókus hallgató jelent meg a falon.

Burnett fiatalon emigrált édesanyjával Amerikába, később felnőttként, nagyobbik fia elvesztése után tért csak vissza hosszabb időre Angliába, ahol újra házasságot kötött. A titkos kertet javarészt szülővárosában, Manchesterben, egy hatalmas közparkban írta, de a kenti kastély rózsakertje is inspirálta, ahol akkoriban élt. Az írónő a gyász során eltávolodott anglikán hitétől és elindult egy belső spirituális úton – több vallási irányzat is megihlette. Érezhető a regényen ez a szellemi megújulásból eredő lendület, amely a mi izmainkba is átszáll, ahogy olvasunk.

A regényben gyermeki természetességgel tárul elénk az út a testi és lelki gyógyuláshoz: vesd bele magad egy kertbe – figyeld, ápold, gondozd a benne élőket, ahogy csak erődből telik és közben engedj végre magad mellé másokat! Ez a kettős fonat csavarodik át a történeten. Mary, aki a maga önfejűségével küzd azért, hogy a szintén nem kevésbé konok Colint titokban kijuttassa a titkos kertbe, valójában maga is ugyanannyira rászorul a gyógyulásra, csak másképp. És hogy miért titkos a kert? Hát mert van itt még más is, akiről a történet szól.

Burnett 19 éves korától fogva írt, hogy eltartsa magát, aztán már elhivatottságból folytathatta, hisz egy neves orvoshoz ment feleségül. Nagyon hamar népszerű lett az akkor divatosnak számító, magazinokban megjelenő folytatásos történeteivel, amelyekben mindig találkozik a faragatlan, de tisztaszívű szegény és a művelt, de felkavarodott lelkű gazdag figurája. Ez a kedvelt séma A titkos kert oldalait is behálózza, s talán valóban igaz az is, hogy nem szépirodalmi csúcsról nézünk szét Burnett regényének csúcspontján, de az is biztos, hogy az az erő, amellyel ez a könyv íródott, ott fogja tartani a leányszobák könyvespolcain – míg világ a világ, míg hagyma hajt a földben.

A titkos kert Róka úréknál

Manó Könyvek, 2018
320 oldal
10+

Mikor Mary Lennox megérkezik a régi kastélyba, Misselthwaite Manorba, mindenki azt gondolja róla, hogy undok, elkényeztetett kislány. Mary számára a hatalmas ház ijesztő és idegen, tele sötét folyosókkal és különös zajokkal. Aztán tudomást szerez egy kert létezéséről – egy titkos kertéről, amely sok-sok éve rejtőzik a kíváncsi tekintetek elől. Mary ráakad a kert bejárára, és mikor kinyitja, feltárul előtte a legvarázslatosabb hely, amit csak képzelni lehet… Lépj be te is Frances Hodgson Burnett népszerű, klasszikussá vált történetébe


Ez is érdekelhet

Bukkancs ajánlja! Kedvenc gyerekkönyveink a természet ébredéséről

Kicsiket-nagyokat egyaránt elbűvöl, ha bontakozó rügyeket, növekvő hajtásokat vagy épp az újjáéledő madárcsicsergést figyelik! Ha pedig ennyire zsibong a tavasz az ablakpárkányunkon túl, miért ne csippentsünk belőle kicsit az otthonunkba is – kedvenc gyerekkönyveink formájában?

Semmi nem fekete-fehér, még Hópihe sem

Az a természetes közelség, melynek feltételeit az első perctől megteremti Soukupová, annyira magával ragadó, hogy egy darabig felnőttként is keresni kell a szavakat arra, mi is történik velünk, olvasókkal. Naplót olvasunk? Vagy egy különleges „kint is-bent is”-perspektívából megírt felnőtt elbeszélés gyerekbarát verzióját?

Vélemény, hozzászólás?
Előjegyzés Értesítünk, ha érkezik hozzánk ilyen termék. Kérjük, ehhez add meg az e-mail-címedet!

Hírlevél

Ne maradj le semmiről, csatlakozz levelezőlistánkhoz!
Általában havonta egy hírlevelet küldünk.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Ezek a böngészőben kikapcsolhatóak, de ebben az esetben a webshop funkciói hibásan működhetnek. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.További információk