Bizony nem akárki

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

– Mikkamakka vagyok – mondta. – Hallottál már rólam?
– Még nem.
– Akkor majd most hallasz – hadarta. – Fussunk!
Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki.

Azt gondolnánk, hogy ha van olyan könyv a magyar gyerekirodalomban, amelyet biztosan olvasott és betéve tudott csaknem mindenki gyerekkorában, az a Négyszögletű Kerek Erdő. Mikkamakka és a furcsa erdőben tanyázó kis társaság mégiscsak egy olyan közös kulturális referencia, amely éppúgy hozzátartozik gyerekkori élményeinkhez, mint a Leó jégkrém és a gömbmászókás játszótér. Ehhez képest viszonylag gyakran szembesülök azzal, hogy sokan nem ismerik – vagy már elfelejtették – magát a teljes könyvet. Részletek, benyomások, Mikkamakka persze megvannak, az egész könyv mégis sokszor az újdonság erejével hat a szülőkre is.

Nos, valójában velem is pontosan ez volt a helyzet. Olvastuk persze gyerekkoromban és imádtam is, de aztán jött sokévnyi kerekerdő-nélküliség és varázstalanított felnőttség, a hely otthonossága megkopott, és ami maradt, az egy mélyre süllyedt homályos emlék arról, hogy a Mikkamakka, az valami igazán csudaság volt. A visszatérés lehetősége a Négyszögletű Kerek Erdőbe számomra a szülőség egyik nem elhanyagolható hozadéka. Mert most aztán igen gyakran járunk oda: hiába tudjuk már csaknem kívülről, ez egyike azoknak a könyveknek, amelyek évek óta (a fiam középső ovis kora óta) rendszeresen szerepelnek az esti repertoárban, és amelyek egy-egy pörgősebb, nyűgösebb, fáradtabb nap után a megnyugtató biztonságot hozzák el – valójában mindannyiunk számára.

Olvastuk már többször egészben, szép sorban haladva, és vannak napok, amikor kifejezetten az egyik történetre van szükség (mert ez egy ilyen könyv – lehet így is, meg úgy is, sőt amúgy is). Van például, amikor nevetni kell még nagyon elalvás előtt. Ilyenkor általában a szegény álmos Szörnyeteg Lajos megsegítésére irányuló ötletek táránál nyílik a könyv (csak annyit mondok: akinek megy a hasa, úgysem tud elaludni, nem?), vagy éppen a Bruckner Szigfrid hencegése nyomán kikerekedő költő-versenynél, ahol mellékesen remekbe szabott otthoni szállóigéket is elleshetünk.

– Jöhet a következő – intett Mikkamakka. Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:

Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.

– Hát az biztos – kiabálták a többiek –, mert már most egy nagy tulok vagy!
– Még hogy elpüsztülök – vihogott Bruckner Szigfrid. – Elpüsztülök a rühügéstől.

A Négyszögletű Kerek Erdő lazán összefüggő történeteit a helyszín, a szereplők, és persze Lázár Ervin senki máshoz nem fogható humora és bölcsessége köti össze. A helyszín: maga a határtalan szabadság, bármi, ami gyermeki fantáziával lehetséges és még azon is túl – egy erdő, amely négyszögletes is meg kerek is, amely elképzelhetetlen és mégis kézenfekvő. A szereplők: egy kompániányi imádható csodabogár, mindannyian mások, mindannyian egyediek, mindannyian úgy tökéletesek, ahogy vannak tökéletlenségükben. A humor: őrületes dumák és helyzetkomikumok, sziporkázó nyelvi lelemény, fejtetőre állított kalandok, bagatell történésekből kerekedő világraszóló élmények.

És a bölcsesség… A Négyszögletű Kerek Erdő minden nevetésen, abszurdon és tobzódó humoron túl szívbemarkolóan szép és megható könyv. Első, ikonikus mondatától kezdve – Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság – befészkeli magát szívünkbe a megfoghatatlan szépség és megilletődöttség. A kötet lelke, a nyitófejezet – Bemutatkozunk – elementáris erejű mese a magány roppant terhéről és a barátság megváltó erejéről, amelynek súlyát és életreszóló fontosságát egy gyerek is érzi – felnőttként pedig újra és újra a magunkkal való szembenézésre kényszerít. A Négyszögletű Kerek Erdő lakóinak története – az Erdőn kívüli világ – zárójelbe tesz minden gyarlóságot, esendőséget, vitát és konfliktust, amely az Erdőn belül történik. Szívszorítóan és felemelően szép Mikkamakka küldetése: elfogadni azokat, akiket mindenki más elutasított, otthont adni azoknak, akiknek nincs máshol helyük e világban.

– S ő hogy került ide?
– Tudod, milyenek az emberek. Mást se tettek, csak nevették szegény Lajost. Járatták vele a bolondját. Elküldték a patikába velős csontért. A henteshez meg aszpirinért. És ő meg ment, segíteni akart. Gondolhatod, mekkorákat nevettek rajta. Egyszer igen éhes volt, és meglátott egy böhöm embert. A böhöm ember nagy szelet húsokat evett kenyérrel meg kovászos uborkával. A kovászos uborkát igen szereti Szörnyeteg Lajos. Jó messziről, vágyakozva nézett a böhöm ember felé. Az meg odakiáltott neki: “Látom, éhes vagy! Szaladj el, hozzál nekem fából vaskarikát, és akkor kapsz a húsból meg az uborkából! Kenyeret is kapsz!” Lajos már futott is. Majd csak megleli valahol azt a fából vaskarikát. Ami nincs is.
– És meglelte?
– Meg – bólintott Mikkamakka. – Mert találkozott velem.
– Azóta itt lakik a Négyszögletű Kerek Erdőben – mondtam.
– Itt – folytatta Mikkamakka, – akárcsak Dömdödöm.

A Négyszögletű Kerek Erdő nem akar direktbe tanítani és nevelni – ahogy a többi Lázár Ervin sem, ezért is szeretjük annyira nagyon –, mégis, kevés olyan mesekönyv van, amely ennyi fontos erkölcsi beszélgetésre nyújtana lehetőséget. A kérdések dőlnek: akkor most csaló volt Vacskamati az óriásbarackokkal, vagy nem? Szerinted? Miért henceg ennyit Bruckner Szigfrid, és miért okoskodik ennyit Aromo, miért akarnak mindannyian jobbak lenni a másiknál? Miért nem veszik észre, hogy Szörnyeteg Lajosnak egy csomó mindenben igaza van? Vagy mi van akkor, ha annyira megzavarodunk a félelemtől – mert például jönnek a rémséges pomogácsok –, hogy emiatt másokat bántunk, hogy már a barátunkban sem bízunk? Miért hisznek inkább egy rosszindulatú, gonoszkodó idegennek, mint a saját barátjuknak?

Ha hagyjuk ezeket a kérdéseket kifutni, még az is lehet, hogy meglepődünk csemeténk éleslátásán, ahogy mindennapi ovis-sulis analógiák kerekednek ki és nyernek feloldozást a Kerek Erdő nyomán. De mindettől függetlenül is: a Négyszögletű Kerek Erdő az a könyv, amelynek biztosan ott a helye minden egyes gyerekszoba polcán. Minden gyerek megérdemli ugyanis, hogy bejárása legyen egy Négyszögletű Kerek Erdőbe: hogy legyen egy hely, ahol őrületes bolondságok történnek, ahol lehet felhőt bodorítani és végtelenül szabadnak lenni, és leginkább ahol mindenki lehet olyan, amilyen, szabad hibázni, gyarlónak, hencegőnek, nevetségesnek is lenni, mert a szeretet, ami körülöleli ezt a kis társaságot feltétlen és nem alkuvó. Egy hely, ahová biztosan visszatérhetünk, ha néha-néha meglátogat a Szomorúság.

Share on facebook
Share on twitter
Share on email

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

HÍRLEVÉL