100 rejtett kincs Róka úrnál 1.

Az egyik legnagyobb örömünk a könyvesboltban az, ahogyan a hozzánk betérők rácsodálkoznak a könyveinkre. Sokan meglepődnek, hogy milyen különleges könyveket gyűjtünk a polcainkon – olyanokat, amelyekkel nem találkoztak még. Valóban, a magyar könyvpiacon rengeteg fantasztikusan szép, jó és értékes gyerekkönyvet találhattok, de ezek közül sok nem könnyen látható a szélesebb közönség előtt. Sokszor látjuk, milyen szívesen elidőztök ezek között a kincsek között, és azt is, hogy gyakran nem jut idő mindent felfedezni.

Arra gondoltunk, hogy megpróbálunk segíteni ebben, ezért indítunk egy sorozatot, amelyben kinyitunk nektek 100 kevésbé ismert, de szerintünk csodálatos könyvet. Semmi hosszas elemzés, csak egy gyors bemutatkozás – amelyik könyvet pedig szeretnétek jobban megismerni, azzal találkozhattok személyesen is a könyvesboltunkban Budapesten, és általában Verőcén is. A #100rejtettkincsrokaurnal sorozat a Facebookon és az Instagramon megy, ide a blogra pedig tízesével kerülnek fel. Íme az első gyűjtésünk.

Rémi Courgeon

1. BOTOCSKA

Vivandra

Akinek ajánljuk: 6-7 éves kortól bármeddig, bátor és bátorításra vágyó lányoknak, művészi grafikára és szívmelengető történetekre fogékony felnőtteknek.

“Paulina volt az igazi neve. Szép név – mégis mindenki Botocskának hívta. Talán mert rajta kívül csupa férfi volt a családban. Nem rosszak, csak hát kockafejű, kocka hasú fiúk.
Botocskát egészen más fából faragták.”

Gyönyörű kivitelezésű, nagyalakú könyv, öröm kézbevenni – Botocskát egyszerűen imádjuk, kívül-belül. Mert hát mit tehet egy pöttöm leányzó, ha három nagy és erős fivérével minden nap szkanderral döntik el, ki végzi a házimunkát? Aki csak egy kislány a nagyfiúk között, aki csak Botocska marad? A mi Paulinánk azonban nem hagyja magát, zongora helyett bokszra megy, és bizonyít… Egyszerű és mégis sok-sok réteggel teli rövidke történet a Botocska, családról, kibontakozásról, kitartásról, lányságról. Remekül eltalált szavakkal kevés szöveg is mindent elmond – hála Szabó T. Anna nagyszerű fordításának is –, az őrületesen izgalmas illusztrációk pedig tovább mesélik az egy-egy bekezdést. A vége pedig… tegye fel a kezét, akinek nem viszket a szeme!

Ja igen, és ne felejtsetek el benézni a papírborító alá…

Peter Sís

2. A FAL

Csirimojó

Akinek ajánljuk: 10 éves kortól mindenkinek, aki beszélgetne róla, aki szeretné jobban érteni, aki átélte, aki elmesélné a gyerekének.

A cseh-amerikai Peter Sís neves illusztrátor, többek között hétszer nyerte el a The New York Times Book Review “Az év legjobb illusztrált könyve” díját. És mihez kezd egy neves illusztrátor, amikor gyermeke arra kéri, meséljen neki gyerekkoráról a vasfüggöny mögött? Peter Sís erős és elgondolkodtató képekben rajzolta meg a szabadság hiánya és a szabadság iránti vágy pillanatait: monoton, zömmel fekete-fehér, disztópikus képek az egyik oldalon, tarka, szárnyaló világ a másikon. Erős impressziókat kiváltó, tömör képek ezek, amelyeket egy-egy aláírás egészít ki, könnyebben elbeszélhetővé pedig a szerző személyes naplóbejegyzései teszik. “A fal” elmerülős, közösen beszélgetős, családi történeteket felelevenítős könyv egy nehéz témáról, egyben (ahogy azt a Csirimojótól megszoktuk) impozáns, különleges minőségű kötet; ajándékba és az otthoni gyűjteménybe is igen jó választás.

Shel Silverstein

3. LAFKÁDIÓ

Csimota

Akinek ajánljuk: 9-10 éves kortól a fanyar humor és bölcs mesék kedvelőinek.

Ismeritek Shelby bácsit? És Varró Dániel zseniális fordításait az Alulszéles Plökniről, a Nyúlszívű Nyámoncról, a Tapintatos Puhapáncélú Slenyaszról és a többiekről Shelby bácsi állatkertjében? Shel Silverstein persze nem csak rímekben mestere a fanyar iróniának: a Lafkádió – ugyancsak Varró Dániel fordításában – meseregény.
Shelby bácsit a sors ezúttal egy fodrászt kereső oroszlánnal hozza össze, aki hogy, hogy nem, történetesen mesterlövész, és mivel él-hal a marsmelóért, a csemege reményében elszegődik egy cirkuszigazgatóhoz. Így indul a Nagy Lafkádió fényes karrierje, és a siker egyre inkább emberhez teszi hasonlatossá oroszlánunkat. Végül persze elkerülhetetlenül felmerül a hovatartozás nagy kérdése, a válasz pedig nem könnyű…
A Lafkádió rengeteg humorral megírt (és megrajzolt) édesbús történet, sok nevetéssel, ugyanakkor fontos, beszélgetnivaló kérdésekkel – ezért a javasolt 9-10-es korhatár.

Monika Kompaníková

4. MÉLYTENGERI MESÉK

Naphegy

Akinek ajánljuk: 6 éves kortól a lassú, nyugodt meséket szerető, állatrajongó, bizarr élőlények iránt érdeklődő, vagy éppen tengerbiológus-palánta gyerekeknek.

Mai választásunk is tartalmi-vizuális különlegesség: kedves mesefüzérbe burkolt, csodásan illusztrált kalauz a mélytengeri világba. Fogak és lámpás nélkül bizony nehéz az élet a tengerfenéken, így nagy szerencse, hogy a fogait elvesztő Halancsát és a kialudt lámpású Kígyurkát egymáshoz sodorja a meleg tengeri áramlat… A szövetség és barátság megköttetik, és innentől további öt – éppen esti felolvasásra termett –, egymásba fonódó mesében feledkezünk bele a mélytengeri sötétség titokzatos világába, az otthonkereséstől a lámpás- és fogsorjavítás kalandjain át a nagy veszedelemig és a csattanós befejezésig. Ráérősen csordogálós, szelíd humorral tanulságos történetek a Mélytengeri mesék, bőséges szókinccsel, Veronika Klímová vagány, hosszasan nézegetni való illusztrációival, és tudóspalánták számára külön kis tengerbiológiai szószedettel a végén.

Gombos Kata (szerk.)

5. KISGOMBOS MESEGYŰJTEMÉNY

Kisgombos

Akinek ajánljuk: növekvő meseigényű gyerekeknek 2 éves kortól.

Sokszor keresnek a szülők olyan könyvet nálunk, amely már egy kicsit egy helyben ülősebb-mesélősebb, mint az első lapozók és minimesék, de képes arra, hogy magával ragadja egy izgő-mozgó 2-3 éves figyelmét. Az egyik ilyen könyv, amelyet ilyenkor biztosan leveszek a polcról, a Kisgombos mesegyűjtemény – az egyik legjobb “beavató” könyv a hosszabb mesélésekhez és összetettebb mesékhez, amit ismerek. A kötetben hat különlegesen bűbájos és okos mese gyűlt össze; oldalas-kétoldalas illusztrációkban kedves, pár bekezdéses történetek nagy esőből kikerekedő hajózásról, varázslatos piros tollról, pusziversenyről és más szívmelengető dolgokról. Mivel a mesék gyengédek, de érzelemtelítettek, csodásan lehet felolvasni őket: drámázva, izgulva – melyik kisbirka nem aggodalmaskodik, amikor először fodrászhoz megy? – , megkönnyebbülve, örömmel… A meséket hat különböző francia szerző írta, és mindegyik meséhez saját illusztrátor jár, így tartalmilag és vizuálisan is igen változatos; mindenkinek lesz egy kedvence belőle.

Lovász Andrea (szerk.)

6. TOPPANTÓS

Cerkabella

Akinek ajánljuk: kisbabás-tipegős szülőknek a mindennapi mondókakészlet feltöltésére, illetve 1-2 éves kortól közös nézegetésre és mondókázásra.

Egyébként is nagyon kedvelem a Cerkabella antológiáit, de talán ez a mondókáskönyv az egyik kedvencem, már csak gyakorlati okokból is. Talán másnak is ismerős az élmény, amikor újdonsült szülőként rádöbben, hogy az egyre növekvő igényekhez képest valójában zavarba ejtően kevés mondókát, zötyögtetőt és kacagtatót tud fejből felidézni – nos, a 260 oldalas Toppantós jónéhány ötletet kínál nekünk. Klasszikusok és kortársak férnek meg itt egymás mellett tematikus rendben, a dajkarímektől a találós kérdésekig sok témában, sokféle mondókázással – Lovász Andrea nagyon változatos és izgalmas készletet válogatott össze. Persze, ahogy az az antológiáknál lenni szokott, mindenkinek meglesznek a maga kedvencei és kevésbé kedvelt darabjai, de találkozni mindenképpen érdemes mindegyikkel… Maga a kötet pedig annyira kellemes, Kismarty-Lechner Zita bölcsis szemeket gyönyörködtető, nyugalmas-színes nagy képeivel, szép kötésével, ízléses tipográfiájával – igazi örömkönyv az első könyvespolcra.

Rebecca Cobb

7. VALAMICSODA

Betűtészta

Akinek ajánljuk: 3-4 éves kortól mindenkinek. Tényleg.

Rebecca Cobb Valamicsodáját szerintem egyszerűen nem lehet nem szeretni: a kicsik felcsigázott képzelettel hallgatják, mi pedig óhatatlanul átmelegszünk egy kicsit ott a szívünk környékén. Pedig – vagy éppen mert – végtelenül egyszerű kis mese: a kertben, a cseresznyefa alatt, van egy lyuk. Ki lakhat benne? Mindenkinek van ötlete: anyának, apának, nővérnek, barátoknak. A történet pár, tökéletesen eltalált gyengéd mondat (köszönet Simon Szonjának a fordításért és a zseniális címért), az illusztráció imádnivalóan kedves – és az így összeálló harmóniából akkor is kiérezzük azt a csodát, amit a kisfiú számára jelent ez a titokzatos lyuk és lakója, ha elsőre nem is tudjuk megfogalmazni, honnan fakad a varázslat. Aztán, többedik olvasgatásra és nézegetésre észrevesszük, hogy a cseresznyefa közben virágzik, beérik és elhullajtja lombját, hogy az évszakok jönnek és mennek, hogy a kert, az otthon, a család és a barátok állandósága és biztonsága helyezi puha közegbe a lyuk körüli rejtélyt és fantáziát… Ritkán látni ennyire eltalált és szívmelengető könyvet arról, ami a gyermekkorban igazán fontos. Csoda egy mese, bizony.

Stian Hole

8. GARMANN-SOROZAT

Scolar

Akinek ajánljuk: 6-7 éves kortól a különleges vizuális világok és az árnyalt, lassú mesék kedvelőinek.

A Garmann-könyvekhez kétségkívül kell egyfajta fogadókészség – Stian Hole illusztrációi enyhén szólva is szokatlanok még a legművészibb gyerekkönyvek között is. Első átlapozásra a naturalista és a szürreális sajátos kollázsegyvelege sokak számára tűnhet idegennek vagy bizarrnak, és bizonyára van, akinek az is marad. Aki azonban fogékony erre a vizuális világra, és hagyja magát belesodródni a meghökkentő képek részleteibe és a gyönyörűen tiszta szövegbe, hamar rájön, hogy a Garmann-könyvek finomsága, érzékenysége, őszintesége egészen rendkívüli és megejtő. A hatéves Garmann körül a dolgok rendje szerint változik a világ, az illusztráció pedig éppen attól tűnhet zavarbaejtőnek, amit Hole fontosnak érez meglátni és megláttatni egy érzékeny kisfiú szemével: az abban a pillanatban fontos részleteket, a valóság mellé képzelt társításokat, a nagyon szépet és a nagyon csúnyát, az ijesztőt és a szívet megdobogtatót. A sorozat számomra legkedvesebbje az első kötet, a Garmann nyara, az iskolakezdés előtti utolsó nyári délután lassú krónikája, talán mert ez a könyv különös erővel képes felidézni a felnőtt olvasóban is rég elfeledett gyermekkori töprengéseket és kérdéseket.

Garmannt egyébként annyira szeretjük, hogy már a Blogon is írtunk róla, kedvenc északi gyerekhőseink között.

Tania Del Rio – Will Staehle

9. 13. WARREN ÉS A MINDENT-LÁTÓ-SZEM

Vivandra

Akinek ajánljuk: 9-10 éves kortól; világuralmi terveket szövögető boszorkák elleni küzdelmek, nyomozós-akciós sztorik, abszurd humor iránt vonzódó önálló olvasóknak.

Ha már Halloween környékén kicsit banyatanyássá vált itt az üzlet egyik sarka, akkor kézenfekvő, hogy ebből a kínálatból hozzunk most egy rejtett kincset. Talán nem is annyira rejtett – találkoztam már egészen eltökélt 13. Warren-rajongókkal is, akikkel hosszas eszmecserébe lehetett bonyolódni arról, hogy miért nagyon jó ez a könyv. Aztán volt persze olyan anyuka is, aki a könyvbe éppen beleszerető kislánya kezéből tette vissza Warrent a polcra, mert túl ijesztőnek találta. Ez is rendben van – a fekete humort nem mindenki kedveli. Aki viszont igen, annak a Vivandra gondozásában (igen, ez azt jelenti, hogy csodaigényes maga a kiadás!), Ruff Orsolya remek fordításában megjelent Warren igazi kuriózum lehet kívülről-belülről.

Az olvasásra csábító képregényes/grafikus regényes hangulat nem véletlen: 13. Warren Will Staehle képregény-karakteréből fejlődött fokozatosan regénnyé Tania Del Rio szövegével. Staehle illusztrációi hamisítatlanul hozzák a humorosra vett gótikus rémtörténet-vizuált (valahol ott az Addams Family – Tim Burton világ környékén), és az események sodrása sem nagyon engedi el az olvasót. Van itt minden, ami a műfaj kedvelői számára szemnek-szájnak ingere: éles eszű, örökségéből kitúrt kisfiú, valaha szebb napokat látott omladozó szálloda, ostoba nagybácsi és megátalkodott felesége, rejtélyes lények a pincében, titokzatos vendégek, titkokat rejtő naplók, kerti labirintusok és elzárt szobák, vicces séf és segítőkész kísértetlány. Megannyi műfaji kliséből építkező, mégis, távolról sem sablonos meseregény a 13. Warren, tele váratlan fordulatokkal és akciódús jelenetekkel, így az első komolyabb oldalszámra vállalkozó kisiskolás olvasó biztosan a végére akar járni a rejtélynek – és a könyvnek.

Aztán jöhet a második rész, mert az is van…

Lovranits Júlia Villő

10. A TÜNDÉRKAPU TITKA

Könyvmolyképző

Akinek ajánljuk: tündéres-sárkányos álmodozásra vágyó nagyovis-kisiskolás lányoknak esti felolvasásra vagy önálló olvasásra.

Kedves, szívmelengető, összebújósan olvasó mese A tündérkapu titka; Lovranits Júlia Villő gyengéd hangja és Szimonidesz Hajnalka meleg illusztrációi az első oldaltól olyan világot teremtenek nekünk, amelyben egy hűvös őszi estén különösen jóleső elmerülni. Ha egy tündér elveszti fátylát, átok száll reá: az embervilágban marad, tündértársai elfelejtik, ahogy maga is származását – ami megmarad, az csak a gyötrő honvágy egy immár ismeretlen világba. Elímát azonban nem felejtették el teljesen: édesanyja, a tündérkirálynő boldogtalanul keresi őt, a tündérbarátnő Gömböc pedig a segítség módját is megtalálja az iskolás Boróka és Mirkó személyében. Sikerül-e a kis csapatnak visszajuttatni Elímát a tündérvilágba? Hát persze, és ehhez egy bájos, szelíd, szemet-lelket gyönyörködtető könyvön keresztül vezet az út, ahol picit lehet izgulni, picit haragudni az ármánykodóra, lehet vágyakozni egy fehér sárkányra és ámuldozni a tündék szépségén. Illatos tea illik hozzá pöttyös-mázas bögrében.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?
0
    0
    Kosár
    Még üres a kosarad!